Az Apple áruházban tegnap jelent meg a Book Creator program. Hét dollár az ára, helyesebben, mint írva van: $6.99.
Az iPad-en a könyvek hagyományos szövegkép alapján is olvashatók, sőt, maga a lapozás is mímelhető: suhog, fordul a lap, míg a könyvolvasó szerkezeteknél oldalváltás történik. Más élmény, akinek ez fontos.
Az elhúzódó kínlódás után úgy tűnik új erőre kapott a Firefox, amelynek mostanában igazán ütemesen jelennek meg a frissítései. Igaz, a Mozilla is a Chrome útját választotta, így gyakrabban találkozunk teljesen új verziószámokkal, de ezek azért korántsem hoznak olyan óriási változásokat.
A tajvani chipgyártó, a VIA már meg is indította az eljárást az Egyesült Államokban a múlt héten, azt állítva, hogy az Apple jogosulatlanul alkalmazza a mikroprocesszorokban használt eljárásokra vonatkozó szabadalmakat a különböző mobil eszközeiben, valamint népszerű táblagépében. Ezek a szabadalmak a processzorok egyes funkcióit írják le.
Korábban mutattunk már egy alkalmazást, amelynek segítségével szöveges üzeneteket rejthettünk képfájlokba, sőt, arra is szolgáltunk már példával, miként lehet ZIP-be csomagolt állományokat szintén elrejteni egy JPEG képben.
A program bemutatását követően az Apple alkalmazásainak marketingjéért felelős vezetője nyilatkozott:
„Odafigyeltünk a profi videószerkesztőkre, elmondhatták, hogy melyik fontosabb funkciók hiányoztak leginkább az első verzióból, mi pedig kiegészítettük ezekkel az új verziót” – mondta Richard Townhill.
Éppen egy látványosabb fontot keresünk egy készülő grafikához vagy weboldalhoz? Nos, ha nem létfontosságú, hogy a hosszú ő és ű is szerepeljen a készletben, akkor a Font Squirrel gyakorlatilag a tökéletes választás.