Az Apple riválisainak már korábban is az egyik fő érvük volt a saját eszközeik mellett a Flash, amivel azonban nem sikerült eddig megingatni az iPad piaci dominanciáját. Az USA-ban vásárolt tabletek 82%-a továbbra is iPad. Tény, hogy talán az új kétmagos processzorokkal már több értelme van a Flashre építeni a stratégiát, ugyanis a régi egymagos Android tabletek sem mindig tudtak megbirkózni a Flash tartalmakkal.
A Samsung új tabletje június 17-étől érhető el szélesebb körben, de New York-ban a Best Buy üzletekben már kapható, és a cég eddig „robbanásszerű” eredményekről számolt be, állítólag „jóval” az elvárt eladások felett teljesítenek.
Szüksége is van a koreai cégnek az eladások növelésére, ugyanis az eredeti Galaxy Tab nem ért el túl nagy sikereket. Az új modell vékonyabb, gyorsabb a korábbi verziónál és tabletre optimalizált felületet kapott.