Miért „nem kell” itthon a jó látványterv? - 2. rész

Két részes cikksorozatunk első részében a grafikusok véleményét tártuk Olvasóink elé, ami a jelenlegi piacot illeti. Noha ezek a grafikusok sok éves tapasztalattal a hátuk mögött kétségkívül jól látják az adott szegmens piaci helyzetét, mégis kicsit tovább kell görgetnünk a témát ahhoz, hogy tisztán lássunk. Nem elég ugyanis a tüneteket megállapítani, ha gyógymódot keresünk. A következmények mögött az okokat is meg kell keresni.

 

Meglepő (?) párhuzam

 

Mindenekelőtt egy kissé szokatlan párhuzamot mutatok be. A grafikusi éra ugyanis nagyon hasonló utat jár be most, mint korábban az építőipar. Azt valószínűleg senkinek nem kell ecsetelni, hogy a gazdasági világválság legnagyobb vesztese az építőipar és az autóipar volt, mivel ezzel volt tele a sajtó néhány éve. A két ipari szegmens teljesen másképp reagált a sajnálatos helyzetre, aminek következményeként az autóiparban ma már alig érezhető a válság utószele, míg az építőipar ma is csak hatalmas pénzinjekciókkal tud úgy-ahogy talpon maradni. De hogy el ne kanyarodjunk nagyon az eredeti témánktól, máris megmutatom a 3+1 legfőbb pontot, amiben a grafikusi szféra követni látszik az építőipar bukásához vezető utat:

 

Első: Nincs marketing

 

Vagy ha van, az nagyon gyenge lábakon áll. Abszolút érthető, hogy az építőipari szakemberek és a grafikusok egyszerűen csak dolgozni szeretnének, és megélni abból, amit szeretnek, vagy amit tanultak. És bárcsak így működne minden a világban. Ma azonban az a helyzet, hogy nem azé a megbízás, aki szakmailag felkészültebb, hanem azé, aki jobban el tudja adni magát. Míg ez valakinek jó, másnak rossz helyzetet teremt. A szakmának viszont egyértelműen rosszat tesz, ha az igazán profi szakember mögött nincs igazán profi marketing, és emiatt azok viszik a szakma hírét, akik ügyesebben reklámozták magukat, de nem elég jó grafikusok. Ebből pedig következik a...

 

Második: Kóklerveszély

 

Minden egyes szakmában, ahol pénzt lehet sejteni, előbb-utóbb megjelennek a kóklerek és a csalók. Ők azok, akiknek nem szívügyük a szakma, csak megélni szeretnének belőle, lehetőleg minél jobban. Ezért aztán számukra nem olyan fontos az etika írott és íratlan szabályainak betartása, mint azok számára, akik életvitelként tekintenek a grafikus szakmára. Ők nyugodtan ígérnek 2-3 napos határidőt is, amit aztán vagy betartanak, vagy pedig jól kigondolt indokokkal folyamatosan halasztanak. Ha sikerül is betartaniuk a rövid határidőket, az általában minőségbeli kompromisszumokkal jár – hogy finoman fogalmazzak. Mivel azonban a vállalhatatlanul rövid határidő beígérésével már megnyerték a tendert, és a szerződés a kezükben van, nem sokat tehet a megrendelő. És azokról most szó se essék, akik egész egyszerűen csak felveszik az előleget, majd elérhetetlenné válnak. Akarjuk-e, hogy ezen emberek munkássága alapján ítéljék meg a szakmánkat? Jó-e, ha ők viszik a grafikusok hírét? Persze, hogy nem!

 

Látványtervet készítették: Csányi László és Demeter Kornél

 

Harmadik: Árverseny

 

A fenti gondolatmenet folytatásaként fel kell ismernünk, hogy a kóklerek nem csak a határidővel, hanem az árral is befolyásolják a megbízót, sokszor olyan alacsony árat kiajánlva, amit felelősen gondolkodó grafikus már nem vállalna be. A kóklereket a rövid távú célok hajtják, ők nem terveznek sok időt tölteni a szakmában, vagy ami talán még rosszabb, egyszerűen fel sem fogják, mennyire ellehetetlenítik a szakma helyzetét. És ha mindez nem lenne elég, itt van a plusz egy pont, ami minderre felteszi a „koronát”:

 

A mumus: Belementünk!

 

Itt mindenekelőtt szögezzük le a piaci verseny egyik vitathatatlan alapszabályát: Soha ne az árral versenyezz! A nem jól átgondolt árverseny bármilyen ipart éveken belül padlóra tud küldeni. Természetesen egy olyan árérzékeny piacon, mint a magyar, mindig kompromisszumkésznek kell lenni, de amikor egy megállapodás csak az árról szól, és a grafikus nem használ más érvet, csak az árak csökkentését, azzal egy hosszas haláltusába taszítja saját szakmáját. (És ezzel akár vissza is kanyarodhatnánk a marketing témaköréhez, ha lenne időnk.)

 

Miért fontos ezt tudni? Azért, mert megtörtént a grafikus szakmán belül az, ami az építőipart már tönkretette. Mivel a szakmabelieknek az életben maradáshoz egyetemista kezdőkkel, vagy távol keleti távmunkásokkal kell lépést tartania, óhatatlanul is bele kellett menniük a játszmába. Igen, lejjebb kellett faragni a határidőket. Igen, olcsóbb megoldásokat kellett találni a látványtervek, vagy egyéb grafikai munkák megvalósításához. És igen, emiatt sajnos kompromisszumokat kellett kötni itt-ott a minőség rovására.

 

Ez önmagában még csak néhány szükséges lépés. Az igazi gond ott kezdődik, amikor a grafikusok elkezdenek teljesen normális jelenségként tekinteni erre a folyamatra. Olyannyira, hogy egyesek megdöbbentő magabiztossággal képesek kijelenteni: „Ez most a piaci tempó.” És beletörődnek, sőt másokat is arról próbálnak meggyőzni, hogy fogadják ezt el. Ez a magatartás az, ami az építőipart már a gödör aljára gördítette, és ami a grafikusi szakmával is ott egyensúlyoz a szakadék szélén. Mert a kóklerekkel fel lehet venni a versenyt, a csalókat le lehet leplezni, de ha belülről zilálják szét a szakmát, azt sokszor csak sírva lehet nézni.

 

Kinek kell ugyanis diktálnia azt a bizonyos piaci tempót, ha nem annak, aki ért hozzá? Ha nem a grafikusok közössége határozza meg a tempót, hanem a megrendelő, az bizony régen rossz.

 

Van megoldás?

 

Ha van is, aligha vagyok a tudás birtokában, ami megmentheti a szakmát. De lássuk csak, mi mentette meg az autóipart, a válság második legnagyobb vesztesét?

 

1. Rövid távú célok helyett marketingterv

2. Széthúzás helyett összefogás – akár konkurensek is

3. Az egyéni küzdelem helyett érdekképviseletek létrehozása

4. Az "árral sodródás" helyett a piaci trendek irányítása

 

Hogy ez segít-e a grafikusokon? Egyáltalán kell segítenünk rajta (magunkon), vagy hagyjuk, hogy majd csak lesz valami belőle? Amint feljebb írtam, nem tudom a választ. Íróként azt tettem most, amit megtehettem. Rávilágítottam a nyilvánvaló problémára, és megpróbáltam az okokat megkeresni, mert gyógymódot csak úgy fogunk találni. Hogy ez mennyire volt sikeres, annak eldöntését az Olvasóra bízom. Ha valaki elgondolkodik, ha ötletet merít, ha megpróbál bármilyen rendelkezésére álló eszközzel harcba szállni a szakma megmentéséért ezen cikk kapcsán, már megérte.

 

Demeter Kornél