A szerda hajnaltól elérhető új változatra Észak-Amerikából 1,6 millióan, Európából 2,5 millióan és Ázsiából 1 millióan voltak kíváncsiak az első hivatalos adatok szerint.
„Az Apple bejelentette a WorldWide Developer Conference-en, hogy nem fogja a Carbon 64-bites verzióját elkészíteni. Egy új Cocoa-nak nevezett programozási környezetet mutattak be” – mondta el az Adobe-tól Russell Williams. „Az egész iparág talpa alól húzták ki a szőnyeget a konferencián.”
Az év elején bemutatott Motorola Xoom táblagép egyik nagy előnye az lett volna az Apple iPaddel szemben, hogy le tudja játszani a Flash tartalmakat. Az Adobe azonban nem készítette el időben a lejátszóját, ezért a Motorola csak most tudta teljesíteni az ígéretét. Hétvégén ugyan elkészült Androidra - táblagépekre és okostelefonokra is - a Flash 10.2, de a tesztelők ezt még mindig nem tartják jónak.
A „zero-day exploit” hiba annyit tesz, hogy már a legújabb verzió megjelenésének napján rájöttek a rosszcsont netezők (direkt nem írjuk, hogy hackerek, mert nem azok), és már a megjelenés napján ki is használták a hibát.
A civil és az állami fogyasztóvédelmi szervezetek mind nagyobb nyomást gyakorolnak az internetes cégekre, ezért a közeljövőben már minden elterjedt böngészőbe natív módon bekerül a felhasználói szokásokat rögzítő technológiák tiltásának lehetősége.