A LibreOffice asztali verziójához folyamatosan érkeznek kisebb-nagyobb frissítések, a még 2011-ben beígért felhős és mobilos változatok viszont továbbra is fejlesztési stádiumban vannak.
Valószínűleg nem sokan lepődtek meg az Amazon mai bejelentésén, miszerint a vállalat publikus felhős tárhelyszolgáltatást indít.
3D nyomtatással már szinte minden megvalósítható a fagylalt formák kiöntésétől kezdve a komplett érhálózatig. Miért ne nyomtassunk a gyerekjátékokat is ezzel a technológiával?
Az Apple masinák használói könnyű helyzetben voltak, hiszen ha az OS X-en felül Windows operációs rendszert is fel akartak natívan telepíteni egy külön partícióra, ezt ugyanis a Boot Camp segítségével egyszerűen megtehették.
Elérhető a Windows 10 SDK első előnézeti verziója - jelentette be a Microsoft. Ezzel végre elkezdődhet a rendszer izgalmas új képességeit kihasználó új WinRT-s alkalmazások fejlesztése, az új Windows 10-es funkciók teljes kihasználásával.
Kivonul a webshop-as-a-service piacról az Amazon. A hír a Digital Design konferencián röppent fel, pár napra rá pedig az Amazon is értesítette róla meglévő ügyfeleit, a vállalat valóban befejezi e-kereskedelmi rendszere, a Webshop értékesítését és működtetését.
Az NVIDIA az idei GTC alkalmával bemutatta a CUDA 7-et, amely radikális megújulás helyett leginkább új és hasznos funkciókra helyezi a hangsúlyt.
Magyarország is szerepel azon a listán, melyen a legdrasztikusabb áremelkedést elszenvedő országokat gyűjtötte össze a Microsoft – derül ki a szoftverfejlesztőkhöz eljuttatott emailből.
Korábban beszámoltunk már a We Love Swift alkalmazásról és a stanfordi egyetem Swift kurzusáról is. Habár utóbbi iOS-ről is nézhető, eddig nem volt olyan interaktív alkalmazás, melynek segítségével az úton is, akár iPadedről is tanulhatnád a programozást.